Az első nagy futás

          Annak rendje és módja szerint két hónappal ezelőtt, kimentem a Sportcentrumba és a rekortánon, minden bemelegítés nélkül futottam mint egy barom. Sportolok wazze! - felkiáltással...
Nem ferdítek, tényleg! Azt gondoltam, az a tutti, ha futok és minél gyorsabban futok, mindenkit lealázva jó sokat, akkor aztán fitt leszek, mert én sportolok wazze!
Mondanom sem kell, néhány kör után nem sok hiányzott, hogy kiköpjem a tüdőmet. Ziháltam, éreztem, nem bírok annyi levegőt beszívni, amennyi elegendő oxigénnel látná el szervezetem. Kapkodtam a levegő után és nagyon gyorsan leizzadtam. Viszketett a hasam, mellkasom bőre, ahogy rajta keresztül az izzadság rohamosan kicsapódott. Gyorsan kezdtem savasodni és vánszorogni...
Szemem káprázott. Kiszáradtam...
Ez a futás nem is olyan könnyű, gondoltam és hazakullogtam...

Eredeti elhatározásomnak megfelelően két nap múlva újra kimentem a futópályára...

Hála az akaraterőmnek!
Mónika mondja: ha Te elhatározol valamit akkor az úgy lesz, nincs semmi kifogás. Valóban. Nem lehet kifogás. Semmilyen szín alatt nem lehet kifogás, mert ha engedek, mint az elmúlt sok éven át akkor soha nem lesz ebből rendszeres sportolás. A munkám időbeosztása nem teszi lehetővé, hogy a rendszeresség azonos időpontban valósuljon meg, ezért nálam a rendszeresség csak a napot jelenti. Heti kettő, mindig hétfőn és csütörtökön futok. S ha időm csak éjjel van, akkor éjjel futok.

Te hogy kezdted el?
Mi kell ahhoz hogy újra kimenj a futópályára? mi motivál?

Megjegyzések