Jubileum: 200 nap

Büszkén gondolok arra a napra, mikor megfutottam az első métereimet.
Május 15-e volt 2015.
Nem nagy dolog, csak néhány kilométer volt csupán. A rekortánon körözve köptem ki majdnem a tüdőmet. Futottam tudatlanul. Ami büszkévé tesz, hogy azóta is futok rendületlenül. Szoktam mondani, "bekattantam". De azóta okosabban, tudatosabban futok, sokat tanultam a profiktól és különböző szaklapokból, könyvekből. Futó lettem, sportoló és éppen tegnap volt 200 napos a futásom!
Hogy milyen értékeim voltak anno, nem tudom, sajnos nem rögzítettem, nem tartottam olyan nagyon fontosnak. De az alábbi táblázat jól mutatja, hogy időközben mennyit fejlődtem, igaz a kezdeti két edzés helyett háromszor futok hetente és a távolság amit megteszek havonta, jelentősen nőtt.

Futásom kétszáz napja felkészített arra, hogy igaz csak próbaképpen, de megfutottam a félmaratont.
S éppen ma értesített az IDORUN oldal, hogy elértem az 500 km távolságot futásommal!
Tudom, sokaknak nem nagy dolgok ezek, hisz sokan futnak sokkal többet ennél, de ez a sport megtanított arra, hogy ne mérjem magam másokhoz, mindig csak magamra figyeljek, saját időmet, erőmet és képességeimet  figyelembe véve éljem meg a futást. Hogy megtaláljam benne az örömöt, a pozitív életérzést, amit a rendszeres sportolás jelent és ne hagyjam elveszni a futás örömét, sőt, találjam meg a középutat a teljesítmény és az élmény között. Íme a jelen állás, az összegyűjtött adatok futásomról: (felhívom a figyelmet a 101 elégetett hamburgerre ;-)




Megjegyzések