Csatafutás 2.0 - a 13. versenyemről

Két évvel ezelőtt, életem első versenyét futottam Szentgotthárdon és az időm akkor 55:37 lett.
Nagyon kezdő voltam akkor még, hisz három hónapja sem volt, hogy futásra adtam magam és jó bulinak éreztem, hogy versenyezzek egyet. Az akkori beszámolóm itt olvasható: Az első versenyem

Azóta eltelt két év, tavaly nem tudtam a Csatafutáson részt venni, mert dolgoztam, s az idén nagyon vártam már ezt a futamot, mert jó hangulatú, jól szervezett, tényleg minden igényt kielégítő verseny ez. És persze a fejlődésem is szerettem volna lemérni azzal, hogy újra megfutom ezt a versenyt.
A táv mindig ugyanaz ;-) pontosan 9500 méter. Fel az osztrák oldalon lévő csatamelékműhöz és vissza a városközpontba.

A verseny előtti hetekben volt egy kis pihenőm, mert fáradtnak éreztem magam, a meleg miatt is meg egyébként is. Aztán újra futottam, és néhány nappal a rajt előtt domboztam is, hogy kicsit készüljek a hegymenetre. Akkori tizenhat fokban egész jó idő futottam végre...

(Csak halkan jegyzem meg, hogy Mónival egy kis családi versenynek is felfogtuk ezt a versenyt ;-)

A Csatafutás napján újra meleg volt, harminc fok, de a rajt időpontjára, este fél hétre már csak 28 fokot mutatott a hőmérő. Ennek megfelelően tök jó volt, hogy három frissítőpont is volt a pályán. (két évvel ezelőtt egy volt, a fordítónál)

Jól belekezdtem, vitt a tömeg és négy-négyharmincas tempót diktáltam az első három kilométeren. A taktikám az volt, hogy úgy is lassítok az emelkedőn és ha szükségét érzem, belesátálok, aztán a végére meglesz az ötös tempóátlag. Úgy terveztem, hogy 50 perc alá viszem az időmet.


Az emelkedő első harmadában sétáltam először, mert nagyon magasnak éreztem a pulzusom (gyakorlatilag maxon nyomtam az egész versenyt) úgy 176 körüli volt, amit mért az órám. Aztán futottam újra, majd felérve az emlékműhöz, vettem magamhoz egy puhár vizet és sétálva ittam azt meg. Jól esett a séta. Éppen megindultam lefelé a lejtőn, mikor Mónika feltűnt szemben velem, kicsit meglepődtem, hogy milyen közel van!

A lejtmenetet óvatosan kezdtem, aztán ahogy éreztem, hogy minden rendben, megeresztettem kicsit. Ekkor futottam életem leggyorsabb kilométerét, 4:14! A sík terepre érve éreztem a kezdeti gyors tempó hatását, fogyott az erőm rendesen. Az utolsó frissítőpontnál még egy kicsit ittam és sétáltam is, aztán nekiveselkedtem az utolsó két és fél kilométernek.
Nehéz volt ekkor futni, ólom lábakat éreztem magam alatt és nagy erőfeszítéseket tettem, hogy újra felgyorsuljak. 700 méter volt vissza a távból, amikor mellém kanyarodott Lakatos Roli futóbarátom, hogy kicsit segyítsen. Csak annyit tudtam mondani neki: Rottyon vagyok...
Aztán folyamatosan biztatott, kicsit előttem futott és magyarázott, hogy ment neki, stb. és gyorsultunk. Ránéztem az órámra, 4:50-be futottunk! Nem akartam hinni szememnek, hisz úgy éreztem nem tudom megcsinálni. "Már csak kétszáz méter..." mondta Roli.
A cél előtti kanyarban kiszált én pedig emelt karokkal, ahogy azt kell, mosolyogva befutottam a célba. ;-)

Az idő: 49:02!

Rendesen kifutottam magam. Nem volt olyan érzésem, hogy maradt volna bennem némi erő. Rendesen elfáradtam és NEGYEDIK HELY a korcsoportomban!

(Ha Roli nem fut mellettem akkor valószínüleg belassulok a végére, nagy segítség volt, ezúton is köszönet neki!)

A befutóéremmel. Mónika is nagyon jót futott, másfél perc a különbség köztünk ;-)





Megjegyzések

Roland üzenete…
Igazán szívesen! Ahogy mondtam, kívülről nézve és a mozgásodból ítélve még egyben voltál, gratulálok a negyedik helyhez!
Irma Ónodi üzenete…
Gratulálok!!!👍👍👍 :-) :-)